a Gerecse természetvédelmi területe felé. A Gerecse bányáiról és barlangjairól ismert dachsteini mészkőhegység. A 400–600 m magas rögök a triász és a jura időszakban keletkeztek mintegy 200–150 millió éve. A Gerecse mészkőhegység bányái közül a nagy-pisznicei a legnevezetesebb, ahonnan feltehetőleg már a rómaiak, de Luxemburgi Zsigmond és Hunyadi Mátyás idején minden bizonnyal fejtették a vörös mészkövet, amelyet – piszkei és tardosi „vörös márványként” – évszázadok óta több nevezetes épület építésénél is felhasználtak (talán a leghíresebb a Visegrádi palota).

A Gerecse nyugati lábánál megpillantjuk Vértesszőlőst, ahol 1963-ban Vértes László ősrégészt tárta fel a mintegy 350 000 éves az őskori előember Homo erectus telephelyét. A vértesszőlősi előember telep, csodálatos parkja, a kilátó páratlan látnivalót kínál.

Vértesszőlős után pár perccel érkezünk meg Zsigmond király építette várhoz a Tatai várhoz. Építése 1397-ben kezdődött és 1409-ben fejeződött be. Várnak kicsit hányattatott sorsa volta magyar történelem folyamán. Zsigmond magyar király 1426-ban Rozgonyi Istvánnak zálogosította el a várat, és a Rozgonyiaktól csak I. Mátyás király váltotta vissza 1467 előtt. Az 1470–1480-as években Mátyás az itáliai vízivárak mintájára újjáépíttette az erődítményt: az udvar körül a várat kétszintes kerengőszárnnyal bővíttette, kívül pedig a nyugati sarkon a meglévő mellé egy újabb tornyot, ehhez csatlakozva pedig a vizesárok mentén észak- és délnyugat felől kettős védőfalat emeltetett. A tóra néző délkeleti szárny előtt pompás kilátást biztosító árkádos terasz épült. Mindezeken túl a termek is új, díszesebb belső kialakítást nyertek. Ezek közül szerencsére a 18-19. századi átalakítás során jó néhány építészeti részletet (faragványok, ajtó- és ablakkeretek, kerengőkorlát, kályha- és edénytöredékek stb.) megőriztek, illetve megtaláltak. A Mátyás-kori átalakítással az épület igazi reneszánsz várkastéllyá alakult, ahol a király tavaszonként szívesen megpihent.

Mátyás halála után a várat fia, Corvin János örökölte, akitől 1494-ben II. Ulászló király szerezte meg. Kisebb díszítő munkáktól eltekintve érdemi építkezéseket feltehetően ő már nem végeztetett a várban. A mohácsi csatavesztés után az épület új funkciót kapott: a dunántúli végvárrendszer egyik fontos láncszemét alkotta. A portyázó török csapatok Tata környékét és magát a várat a csatát követően feldúlták, majd Szapolyai kezére adták. Az ország megszállása során az oszmán hadak jelentős pusztítást végezve 1543-ban foglalták el, azonban gyenge védelmi adottságai miatt az 1566. évi visszafoglalásáig szinte évente cserélt gazdát a császáriak és a törökök között. Éppen ezért komolyabb megerősítésére sem kerülhetett sor, bár vannak arra vonatkozó bizonyítékok, hogy e munkák már ekkor elkezdődtek: a külső védmű övezet nyugati sarkán például már felépült a köríves rondella.

Az 1558 óta ismét török kézen lévő várat a Salm generális által vezetett, több dunántúli vár visszafoglalásával végződő 1566-os nagy hadjárat keretében szerezték meg a Habsburgok. Ezután, ugyancsak a többiéhez hasonlóan születtek meg a tervek a tatai erőd modern, a kor haditechnikai színvonalának megfelelő végvárrá történő átalakítására. Az erre vonatkozó elképzelések kidolgozása és végrehajtása itáliai hadmérnökök, Giulio Turco és Niccolo Angelini nevéhez fűződik. A külső védelmi rendszer megerősítésére a sarkokon fülesbástyák épültek (1572: déli, Ferrando-, 1577: keleti, Rosenberg-, 1586: Kecske-bástya) és újabb vizesárkot alakítottak ki. Az addig nyitott tó felőli oldalon ezzel egyidejűleg védőfal létesült. A belső vár (a várkastély) jó tüzérségi célpontként szolgáló tornyait a keleti kivételével ekkor bontották vissza. Nem valósult meg a rondella olaszbástyává történő átalakítása és a korábbi belső várárok ugyancsak tervbe vett feltöltése sem.

A vár és közvetlen környezete az 1590-es években újra hadszíntérré változott: 1594-ben beveszi a török, 1597-ben azonban már ismét a keresztényeké, miután Pálffy Miklós főkapitány seregei visszafoglalják. Az elkövetkező 17. század ismét a vár kevésbé mozgalmas időszakai közé tartozik az állapotának fokozatos romlásával, ami az előző századvégi török-Habsburg és az 1605-1606-os Bocskai-féle hatalomátvétel során zajló ostromok, illetve az elmaradó helyreállítási, karbantartási munkák következménye. Az 1620-as évek közepén helyreállított vár 1646-ig a várkapitányok zálogbirtoka volt, majd az uralkodó, III. Ferdinánd gróf Csáky Lászlónak adományozta. Családjának kihalását követően került a tatai várbirtok újra királyi kézbe 1697-ben.

A Kara Musztafa nagyvezírrel az élén utoljára Bécs ellen induló oszmán csapatok 1683-ban elfoglalták és felrobbantották. Két évvel később végleg keresztény kézre jutott az ekkorra romos állapotú és 1699-ben lebontásra ítélt vár, amely 1704-1705-ben kuruc kézen volt, majd a tatai uradalommal együtt 1717-ben szolgálati jutalomként Krapf József tulajdonába került. 

Krapftól 1727-ben galánthai gróf Esterházy József országbíró vásárolta meg, így egészen 1945-ig az Esterházy család tulajdona maradt. Uradalmi építőmestere, Fellner Jakab 1755-ben építette a vizesárkon átvezető, négy nyílású hidat és a végében a vörös márványkeretes kapubejárót, ami máig a vár fő bejárata. Az új kapu és a török kori bejáró közé egy úgynevezett udvarbírói házat építettek börtöncellákkal és börtönkápolnával. Az épület emeleti részeire az Esterházy család levéltára és gyűjteményei kerültek, a földszinten pedig lóistállót alakítottak ki. 1805-ben még öt áristomot (börtönt) is kialakítottak.

A 19. század elején tűz pusztított a várban. 1815-ben a várépület megmaradt szárnyát romantikus stílusban átalakították. Az eredeti kápolnafalra ekkor húzták fel a mai torony szintjét. Ekkor készültek a jellegzetes neogótikus ablak- és ajtókeretek, de a kváderes borítású terasz is. A déli oldalon a teraszhoz – az angolkertben is tevékenykedő – Charles Moreau építész tervei alapján egy kis zárt erkély kapcsoltak. 1821-ben a várudvaron új kápolnát építettek, és ebben 1848-ig miséztek a raboknak. 1891-ben a tatai angol kolónia tagjai anglikán templomnak kérték el és kapták meg ezt a kápolnát. 1896-1897-re nyerte el az udvari front a mai képét. A Tatán és környékén tartott nagy császári hadgyakorlatok idejére átalakították az ablakok íveit, és az emeleti ablakokat is az itáliai gótikát idéző módon építették át. Az épület belsejében a 20. század elején új lépcsőket és boltozatokat készítettek. Ez a munka ugyan széles körben tette ismertté, de történelmi hitelének nem használt.

Forrás: Wikipédia

Utaslétszám: 1-3 fő

Program hossza: 55 perc.